NEM MEGFELELNI akarok!
2019. július 24. írta: BeckLaura

NEM MEGFELELNI akarok!

Az elmúlt hónapban az egyik ügyfelemnél egy nagyon érdekes dologba ütköztem bele. Azt hiszem, ezzel rengetegen élünk együtt, azonban még nem láttam ezt sehol úgy megfogalmazni, hogy leessen nekem is a tantusz! (Imádom a munkám! J )

A helyzet a következő volt.

Adott egy nő, aki spontánabb szeretne lenni. Kiderült, hogy azért sem megy ez neki, mert nagyon fontos számára, hogy mit gondolnak róla mások. (Egyébként megkapta a „Maradj távol!” utasítást, amit ő így old meg. Ezt már a grafológiai elemzése során beazonosítottam nála.)

A beszélgetésünk így zajlott le:

-          Hogy reagálsz egy negatív véleményre?

-          Örülök neki, mert ettől úgy érzem, hogy épül a személyiségem.

-          Na és mit érzel akkor, ha dicsérnek?

-          Nem szeretem. Elkezdek szabadkozni és mentegetőzni.

-          Ez a tény mit árul el magadról?

-          Azt, hogy nem szeretem, ha dicsérnek.

-          Pedig azzal kezdtük a mai beszélgetést, hogy mindenkinek meg szeretnél felelni, ezért nem tudsz spontán lenni.

-          Igen, ez furcsa. Ebbe eddig nem is gondoltam így bele.

-          Mi a véleményed arról, hogy inkább NEM MEGFELELNI AKARSZ MÁSOKNAK?

Ezen a ponton jött rá arra, hogy nem pusztán a spontán kommunikációt, hanem a spontán kapcsolódást is el tudta lökni így magától!

Biztosan te is találkoztál már olyan emberrel, aki nem tudja elfogadni a dicséreted. Egy idő után már nem is akarsz vele beszélgetni, mert állandóan azt érzed, hogy csak energiát visz el tőled. Ugye-ugye? Így működtette ő a „Maradj távol!” sorskönyvi tiltását! ( Az ügyfelekkel való munkám során mindig a sorskönyvi tiltások és parancsok beazonosítása az egyik fő célom.)

Tudnod kell, hogy minden, amin változtatni szeretnél, az mind csak egy eszköz számodra ahhoz, hogy benne tudd tartani magad valamiben! Soha nem a folyamatot szabad csak elemezni. Odáig kell visszakanyarodni, hogy azt miért is csinálod!?

Az ügyfelem azt a feladatot kapta, (hiszen minden ülés után egy feladattal a kézben engedem el az őket) hogy a dicsérő szavakat egyszerűen csak KÖSZÖNJE MEG!

Ugye milyen egyszerűnek hangzik? Mégis, főleg a nők zömének ez az egy szó mennyire nehéznek, sőt, nagyképűnek tűnhet!

És van itt még egy megválaszolatlan kérdés. Miért kapja meg a szüleitől valaki a „Maradj távol!” sorskönyvi tiltást? Sokszor a szülő így akarja magánál tartani a gyereket, hiszen nem tud leválni róla. Ezáltal nem tudatosan, de olyan üzeneteket küld a gyermekének, amik hatására a fiú vagy lány nehezen fog tudni kapcsolatot teremteni.

Tipikus mondat az ilyen típusú emberektől: „A barátaim előtt teljesen más vagyok, mint az idegenek előtt.” „Nem is sejtik mások, milyen is vagyok valójában.” Mert csak nagyon kevesen ismerhetik meg őket igazán. Aki mégis átjut a falon, ő már ott is marad, ám nagyon keményen meg kellett dolgoznia a bejutásért.

Az első lépés mindig a felismerés. Meg kell tudnod, hogy mi áll valójában a cselekedeteid mögött! Amíg nem érted meg a viselkedésed okát, addig nem tudod a viselkedésed maradandóan megváltoztatni. Ezt nagyon fontos, hogy megértsd! Amíg pusztán egy új szokást szeretnél felvenni és egy régit elhagyni, addig bizony nem fog sikerülni! A rengeteg kudarcba fulladt diétának is ez az oka. Tünetet akarnak kezelni. Azzal kéne kezdeni, hogy rájönnek arra, valójában miben tudják a plusz kilókkal benne tartani magukat!

Tudod mit mondott az ügyfelem, mikor megkérdeztem, hogy milyen érzés volt megköszönni a dicséretet?

-          Könnyed és felszabadító!

Pedig ez csak egy szó! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://becklaura.blog.hu/api/trackback/id/tr6814978074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása