„Ki vagyok én, hogy ezt csináljam?”

2018. február 16. - BeckLaura

Egyik life coach ülésen felmerült a kérdés:

„Ki vagyok én, hogy ezt csináljam?”

Nagyon megütötte ez a mondat a fülemet, így bele is kapaszkodtam.

Most pedig, Nektek szeretnék írni erről a jelenségről, amit nap-nap után többen is átéltek!

Azt látom, hogy tele van a világ „önjelölt sztárokkal”, akik azon kívül, hogy dekoratívak, igazán semmihez sem értenek semmihez, de legalábbis mérhetetlenül egyszerűek.

Úgy gondolom azonban, hogy amíg van közönségük, addig szükség van rájuk is. Hiszen nem azért engedik a médiumok szerepelni őket, mert nem hoz nekik pénz. Ellenkezőleg. Nagy üzlet van benne.

Ám az ilyen embertípusnak létezik az ellenkezője is. Aki igenis sokat tud, mégis úgy érzi, hogy nem lennének rá kíváncsiak az emberek. Például nem vág bele egy újfajta vállalkozásba.

Én ennek az okát az oktatási rendszerben látom.

Gondolj csak vissza? Ki szerepelt mindig az iskolai rendezvényeken? Mikor volt alkalma valakinek kiállni és felelni? Kik mentek versenyekre? Azok a diákok, akiket kineveztek. Akiket felszólítottak. Azok, akiknek azt mondták, hogy jó vagy, jelentkezz.

Értem én, hogy fontos az eredmény és azt is, hogy egy egész iskola előtt nem akarnak akárkit szerepeltetni. Nem minősíteni szeretném ezt a helyzetet, hiszen ez így alakult ki, ez van.

Azonban erre vezethető vissza az a tény, hogy szinte minden ember száját életében legalább egyszer elhagyja ez a mondat: „Ki vagyok én, hogy…?! ”

Sokszor még a szülők is (szülőként tisztában vagyok vele, hogy olykor érthető okokból) csendre intik gyermeküket, mikor mondani, vagy tenni akarnak valamit. (Erről a témáról korábbi cikkemben olvashatsz.)

Meglátásom szerint ezáltal hozzá vagyunk szoktatva ahhoz, hogy csak akkor csináljunk, vagy merjünk meglépni valamit, ha arra mások kérnek fel, vagy mások biztatnak. Pedig, ha jobban belegondolsz, a külső megerősítésen kívül semmi nem történik az az idő alatt, amíg a hezitálóból cselekvésre kész emberré válunk.

Ezen gondolkozzatok el, mielőtt azon töritek a fejeteket, hogy miért nem mertek egy társaságban megszólalni, vagy akár egy új dologba belefogni.

Ha vannak még kérdéseid a témával, a life coach-csak vagy a grafológiával kapcsolatban, keress fel bátran.

Látogass el Facebook oldalamra és kövess ott is.

Ha pedig olyan grafológiai videókat szeretnél kapni, amit csak a hírlevelemet követők kapnak meg, javaslom csatlakozz a feliratkozottak egyre bővülő táborához.

Remélem a Te írásodat is hamarosan láthatom!

 

Laura

A bejegyzés trackback címe:

https://becklaura.blog.hu/api/trackback/id/tr2813674342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.