Önismeret fejlesztése a pályaválasztáshoz II.

2017. szeptember 21. - BeckLaura

Folytassuk korábbi cikkemet, amiben elkezdtem segítséget nyújtani neked abban, hogy kicsit jobban megismerd magad a grafológián keresztül.

Ma 3 szempontból vizsgálhatod meg magad az önismereted fejlesztése érdekében.

Sok fiatalnak, sőt később is, sokunknak vágya, hogy vezető legyen. Holott egyáltalán nem is biztos, hogy pontosan meg tudja határozni, mivel jár, vagy milyen érzés lesz, csak vezetni szeretne valamit vagy valakit/valakiket. Ez így, amint látod kissé megfoghatatlan. Az a legnagyobb probléma azonban ezen a területen is, hogy sokan anélkül vágytok vezető pozícióra, hogy alkalmasak lennétek erre. Miért van ez? Mert egy olyan kép után mentek, amik valójában nem ti vagytok, hanem inkább vágytok rá. Persze, tudatos odafigyeléssel és önképzéssel el lehet érni a kívánt célt ezen a területen is, de jó, ha tudod, honnan indulsz.

No, nézzük csak!

3. Honnan tudod, hogy van-e benned veled született képesség az irányításra?

Alapvetően a kis „t” betűidet kell megvizsgálnod ebből a szempontból. Pontosabban, azt, hogy hol húzod át a „t” betűdet.

-          Amennyiben az áthúzást kimondottan alacsonyan használod, úgy:

                                                  -inkább irányítható típus vagy. Nem erősséged a nyilvános szereplés és az                 önbizalmad sem túl magas, így a fejedre nőhetnek a többiek.

- Amennyiben az áthúzásod középen helyezkedik el a törzsvonalon:

- hajlamos vagy a kezdeményezésre, bátrabban mondod el a véleményedet, és előbb mész bele konfliktusokba. Kellő tanulás után középvezetőként is meg tudnád állni a helyed.

- Amennyiben az áthúzásod a törzsvonal tetején helyezkedik el:

- igényled az irányítást, nem riadsz el a vélemény nyilvánítástól. Határozottság, magabiztosság jellemez. Képes leszel ösztönösen irányítani embereket (nehezen viseled, ha téged akarnak irányítani).

- Van egy negyedik, ritkán használt „t” áthúzás is, ami mellett semmiképpen sem mehetünk el, ez pedig az az eset, amikor az áthúzás a törzsvonal fölött helyezkedik el:

- az ilyen típusú embereknek irreálisan magas az irányítási vágya és  olykor nehezen kezelhetők. Könnyen képesek vezető szerepbe kerülni, ám ott az alkalmazottai körében nem örvend nagy népszerűségnek.

(Ha a „t” betűdet hurkosan húzod át (nem emeled fel a tollad, hanem egy mozdulattal oldod meg az áthúzást), akkor ügyesen élsz a lehetőségeiddel.)

4. Mivel vagy motiválható?

Ez a kérdés talán nem tűnik annyira fontosnak, mégis ha valaki tisztában van magával ilyen szempontból is, akkor kevésbé lesz kihasználható. Lássuk be, ez munkahelyen igenis fontos tényező! Bár tapasztalatom szerint napjainkban ez is egy elhanyagolt nézőpont.

Alapvetően két különböző motivációs bázist szoktam vizsgálni a diákoknál (ugyanez mondható el a felnőttekre is).

-A nőkre jellemző és tipikus női grafikai jegyként is tartom számon azt a jelenséget, amit úgy szoktatok megfogalmazni: „az „m” és „n” betűim olyanok, mintha w és u betűt írnék”.

- Amennyiben magadra ismersz, te egy érzelmi alapokon motiválható személy vagy. Sokkal fontosabb lesz neked a munkahelyeden, hogy fontosnak, esetleg nélkülözhetetlennek érezd magad, mint az, hogy mennyi fizetésemelést kapsz. (Ennek hátránya az, ha valaki erre rájön, akkor pusztán szép szavakkal, mindenféle valódi díjazás nélkül túlóráztat majd téged.) Az ilyen típusú emberek hajlamosak túlságosan a lelkükre venni egy-egy ügyfél problémáját, vagy a főnök dorgáló szavát.

- A férfiakra jellemző és általam tipikusan férfi grafikai jegyként kezelt „m” illetve „n” betű, amelyik úgy néz ki, ahogy megtanultuk leírni, azaz kis domború háta van.

                                               - Amennyiben magadra ismersz, akkor inkább objektív oldalról közelíted meg a dolgokat, azaz ész érvekkel vagy motiválható. Munkahelyen ilyen lehet a szakmai előre lépés lehetősége, a fizetés emelés, bónusz ígérete, stb.

Érdekes jelenség egyébként, ha egy nőies és egy férfias „m” és „n” betűt használó személyt ültetnek egy irodába… Csapatépítés szempontjából irtó fontos tényező!

 5. befolyásolható vagy-e?

Mielőtt valaki azt érezné, hogy a motiválhatóság és a befolyásolhatóság ugyanaz, elmondom, hogy én hogy látom őket. Úgy gondolom, hogy a motiváltságból alakulhat ki a befolyásolhatóság. Így az önismeretünk fejlesztésénél arra érdemes odafigyelnünk, hogy a motiváltságból  ne fejlődjön ki a befolyásolhatóság.

A MOTIVÁLTSÁG KISTESTVÉRE A BEFOLYÁSOLHATÓSÁGNAK!

 A befolyásolhatóságnak több grafikai jegye is van, azonban az írás SZÖGESSÉGE AZ EGYIK LEGINKÁBB JELLEMZŐ GRAFIKAI JEGY.

-          Amennyiben az írásod nagyon lágy, tele van hullámokkal, esetleg kicsi a nyomatéka (gyengén nyomod rá a tollat a papírra), akkor a befolyásolható típust képviseled. Ha ez mellett még a fenti jegyekből a „nőies” „m” és „n” betűk a jellemzők rád, akkor ez a megállapítás különösen igaz rád.

-          Ha az írásod azonban tele van szögesedésekkel, amiket akár az „l” betű tetején, vagy szintén az „m” és az „n betűben érhetsz tetten, akkor egyáltalán nem vagy befolyásolható, sőt inkább a fafejű, makacs jelző illik rád. Ha ez mellé még párosul az „m” betűd elefántormányossá válása (itt tudsz róla videót megnézni), akkor teljes mértékben lepörög rólad a manipuláció minden eszköze.

         Következő alkalommal azzal kapcsolatban fogok neked segítséget adni, hogy

-                       - tudnál-e egyedül dolgozni, vagy inkább csapatban éreznéd jól magad?

-                       - tudsz-e pontos lenni, vagy inkább a tervezés az erősséged?

-                       - mennyire vagy terhelhető?

Amennyiben úgy érzed, hogy nem tiszta a célod a jövődet illetően, keress fel bátran, szívesen válaszolok bármilyen kérdésedre. Amennyiben pályaválasztási tanácsadást szeretnél kérni tőlem, a honlapon is megteheted, vagy írj üzenetet a facebook oldalamon.

Szeretnéd rendszeresen olvasni és hallgatni a gondolataimat? Iratkozz fel a hírlevelemre, ahol grafológiáról szóló videókat kapsz majd tőlem. Néhány videó nyilvános, nézd meg nyugodtan, milyen jellegű anyagokat kapsz majd. (A feliratkozás megerősítéséről és a későbbiekben is mindent a PROMÓCIÓKNÁL fogsz megtalálni az e-mail fiókodban.)

Amennyiben mindenre kíváncsi vagy amivel foglalkozom, látogass el a honlapomra!

Remélem hamarosan a Te írásodat is láthatom. ;)

Laura

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becklaura.blog.hu/api/trackback/id/tr4312884142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.