Párkapcsolati probléma egy konkrét történeten keresztül

2017. augusztus 07. - BeckLaura

Kinek ne lett volna, van, vagy lesz az életében párkapcsolati problémája? Ez egy olyan szituáció, amit az ember, ahogy a náthát, a legnagyobb igyekezettel, előkészületekkel sem tudta elkerülni.

 

Egy örök és kifogyhatatlan téma, amivel -főleg- a női magazinok előszeretettel foglalkoznak.

Én most life coach szemmel mutatok be nektek egy esetet. Ezen keresztül talán még jobban meg fogjátok érteni, hogyan is működik velem egy beszélgetés.

Persze csak a találkozás egy részletét írom le most nektek. Addig a pontig, ahol a fordulat elindult az ügyfél fejében.

Kezdjük is el! J

A coachee (kócsi, azaz ügyfél), mikor felhívott, pusztán időpontot kért tőlem, nem mondott semmit sem előre a telefonban. (Az esetek zömében, már ilyenkor is kapok néhány információt a coachee helyzetéről.)

Mikor megjött, egy kedves, helyes, mosolygós, vékony, fiatal nő állt előttem.

Az előzmények megbeszélése után, amit az előző cikkemben írtam le nektek, feltettem a nagy kérdést:

-Miért kerestél fel engem?

- Egy olyan szituációban vagyok benne, amiben úgy érzem, nem tudnék egyedül dönteni. Segítséget szeretnék kérni.

- Miről van szó?

- Nekem itthon az országban jó állásom van, sokat keresek, jó egzisztenciám van, de a párom ki szeretne menni dolgozni külföldre. Úgy érzem, ha egyedül menne ki, hamar szakítanánk és ő is nagyon szeretné, hogy vele menjek. Nagyon szeretjük egymást és nem szeretném, ha szakítanánk. De azt is tudom, hogy ha kimennék vele, akkor ott is lehet, hogy szakítunk, mert nem könnyű a természete.

- Miért gondolod azt, hogy szakítanátok ha itthon maradsz?

- A távolság miatt. Egyikünk sem akar távkapcsolatban élni. Egyszer csináltuk már, de akkor is majdnem ráment a kapcsolatunk.

- És miért látod úgy, hogy kint is szakítanátok nagy eséllyel?

- Ő egy nagyon jó ember és nagyon szeretjük egymást. Nagyon jó az emberismerete, szinte néha túl jó is. Engem sokszor naívnak tart, pedig csak igyekszem a jót meglátni a másikban. Máshogy gondolkodunk nagyon az élet dolgairól és ott félek, hogy ez még jobban kiéleződne.

- Ezek szerint itthon nem annyira éles ez a különbség?

- Nem tudom, milyen lenne kint, még nem próbáltuk, de abból kiindulva, hogy milyen volt mikor hazajött két éve külföldről, nem sok jóban bízhatok.

- Értem. És logikus amit mondasz. De térjünk vissza egyelőre az itthoni életetekre, az itthon meglévő különbségek erősségére.

- Nem vészes szerintem itthon. Persze sokszor olyan dolgokon borul ki velem kapcsolatban, ami számomra érthetetlen és nem is igaz. (Itt direkt nem mondom el, hogy milyen példákat említett.)

- A világról és az emberekről alkotott képük 1-10-es skálán mennyire egyezik?

- Talán 3-as. A közös jövőnkbe vetett hit nagyon erős bennünk és ezért a 3-as pont.

- És ha most kívülről nézné magukat, úgy mint a legjobb barátnője, érzelmek nélkül? Akkor hány pontot adna erre a kérdésre?

- Nem tudom. Ez jó kérdés. (Kb egy percet ült némán. Soha nem szólalok meg ilyenkor. Minél tovább tart a válasz, annál jobb és találóbb volt a kérdés. ) Akkor talán 2-t.

- Mi a közös kettőjükben?

- A szerelem. Én úgy látom, hogy ő egy nagyon jó ember, csak a múltjában voltak olyan dolgok, amik olyanná tették, amilyen most. Erről nem ő tehet. Van néhány dolog, amiben változott már mellettem és szeretném, ha tudnék neki segíteni, hogy jól lássa a dolgokat.

- Mit ért az alatt, hogy jól?

- Azt, hogy úgy ahogy vannak. Sokszor nem látja jól a dolgokat.

- Mit szól hozzá, ha azt mondom, hogy az ő világában neki van igaza?

- De nincs igaza. Néha ő is belátja.

- Mit jelent az, hogy néha? És mennyi energiájába kerül, hogy megértesse vele az ön nézőpontját?

- Sokszor sírok már, mire megérti. Olyankor percekig nem is szólunk egymáshoz. Sok energiámba kerül.

- Ha most újra feltenném az a kérdést, amit a legelején? Hogy miért jött el hozzám, mit felelne?

- (Két perces csönd következett.) Azt, hogy segítsen eldönteni, hogy maradjak-e együtt a párommal, vagy ne.

Látjátok milyen ereje van egy-egy jól irányított kérdésnek? Nem tanácsolok semmit sem life coachként.

Fogalmatok sincs róla, hogy mi a véleményem a coacheem (kócsim) élethelyzetéről. Neki sincs. Sőt, nem is kell, hogy legyen véleményem!

És ez a szép ebben a szakmában. Nem ítélkezem, nem mondok véleményt. (Persze nagyon szélsőséges esetben olykor muszáj, amikor nem látok más utat és látom, hogy az ügyfélnek szüksége van rá. Azonban ilyenkor is tárgyilagosnak és logikusnak kell maradnom. Kívül hagyom a saját életemet, a saját meggyőződéseimet és tapasztalataimat!)

A történet itt persze nem ért véget. Sok közben elhangzott mondatot kivettem, hiszen nem az a célom, hogy kiadjam az ügyfelemet, hanem az, hogy érezzétek a life coach technika lényegét.

A találkozás felénél kiderült, hogy nem az a kérdés az életében, amit eddig hitt. Nos, az ilyen szituációk megemésztésére kell az egy hét. Erről a korábbi cikkemben beszéltem.

Minden esetben ott van benned a válasz, sőt a jó kérdés is! Csak félsz magadnak megválaszolni vagy feltenni azt!

Érdekes, hogy az emberek tőlem várják a válaszaikat, pedig nem csinálok mást, mint előhozom belőlük.

Ebben az esetben azt is ki kellett deríteni, hogy miért érezte az ügyfelem úgy, hogy meg kell változtatni, azaz menteni a társa életét. Miért nem tudta elengedni és miért nem akart egy egyszerűbb kapcsolatba belemenni, ahol nincsenek rendszeres veszekedések. Ez az írásából kiderül mindenkinek egy elemzés után! A szerelem miatt? Nem! Azzal csak eltakarunk általában dolgokat és magyarázatként használjuk.

Ha magadra ismertél egy-egy sorban, keress fel bátran.

Érdekel a grafológia és a life coach is? Kövess nyomon a facebookon és itt is, hogy mindig értesülhess a legújabb cikkekről, bejegyzésekről. A két szakmát hozom össze rendszeresen úgy, hogy azok segítsék egymást.

Ha szeretnél videókat kapni grafológiai érdekességekről, akkor iratkozz fel a hírlevelemre. (Az első, megerősítő e-mailt és a többit is a promóciók mappába fogod megkapni!)

Következő cikkemben folytatom a rövid esetleírásokat annak érdekében, hogy még jobban megértsd, mint is csinálok, mikor life coachként dolgozom. Következő cikkemben is egy párkapcsolati probléma valódi okát hozom majd felszínre az eszközrendszeremmel.

Laura

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://becklaura.blog.hu/api/trackback/id/tr1412725840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.