Munkakörelemzés

2017. július 31. - BeckLaura

Arra gondoltam, hogy a mai bejegyzésemben segítek kicsit nektek azzal kapcsolatban, hogy kitől mire számíthattok a munkahelyeteken

Egy-két hasznos és általános grafikai jegyet adok a kezetekbe, amit akár munkakörelemzéshez is használhattok, ha kedvetek tartja.

Én is dolgoztam irodában, ahol napi szinten láttam a kollegák kézírását. Ennek köszönhetően személyes tapasztalatból tudom, hogy minden munkahelyen megvannak a tipikus emberek, akik egy munkaközösségből sem hiányozhatnak.

Ezek gyors felismerése érdekében gondoltam, hogy összeállítom ezt a rendhagyó munkakörelemzést.

Előre szeretném leszögezni, hogy ezt a bejegyzést annak érdekében írom, hogy tudd mire számíthatsz és ahogy egyik korábbi cikkemben is beszéltem már róla, ne várj mást senkitől, mint amit adni tud.

Talán segítek ezzel egy-két nehezebb munkahelyi szituáció feldolgozásában.

Egy egyszerű példa: Egyszer rendeltem egy cukrászdában tejfehérje és tejcukor mentes tortát. Az eladó erősködött, hogy márpedig ez egyenlő a laktóz érzékenységgel, így ő simán azt fogja ráírni a rendelésre, hogy laktózmentes tortát rendeltem. Mivel nem a mi családunkat érintette a dolog, sikerült elbizonytalanítania és meg is rendeltem így, laktóz mentesen. Nem hagyott azonban nyugodni a dolog és rákérdeztem az ünnepeltnél a dologra. Egy nappal a nagy nap előtt visszamentem a cukrászdába, hogy megkérjem őket a pontosításra. Egy másik alkalmazott volt bent és elmondta, hogy sok baj van a munkatársával és valóban nem ugyanaz a kettő. Felhívta a kollegát, aki tagadott mindent. Szóba került, hogy grafológus vagyok, így megmutatta a rendelés felvétet. Tele volt hazugság jegyekkel az írása.

-          Az „a” és „o” betűi teljesen összekeverhetők voltak.

Mivel nem adhatok ki információt a tudásom alapján, csak annyit mondtam a velem szemben álló cukrásznak, hogy már nem vagyok meglepve a munkatársa viselkedésén.

Van az a típusú kollega, aki állandóan vájkálni akar olyan dolgokban is, amik nem tartoznak rá és pletykál is utána.

-          Az ő sortávolsága kicsi és egyes betűi össze is érnek.

-          Ha emellett szögesek a betűi, akkor különösen óvatosnak kell lenned vele.

Az aláírásról is sok dolgot megtudhatsz róla. Itt olvashatsz az aláírásokról.

A makacs, csak a saját feje után hajlandó menni típusú kollega, aki szinte retteg az újításoktól, mert minden úgy jó, ahogy ő azt megszokta. Ragaszkodik a régi dolgokhoz és a saját elképzeléseihez.

-          az „m” betűinek első, kezdő vonala mélyről indul és egy elefánt orrához hasonló ívet ír le.

A távolságtartó, aki jófej, esetleg vicces is, de igazából nem tudsz róla semmit sem.

-          A sortávolságai nagyok. Messze írja le egymástól a sorokat.

Sokat beszél, keveset dolgozik.

-          Alsó zónái nagyok és teltek, közép zónái kicsik.

Precíz, pontos, mindig mindent időben elvégez.

-          Nem téveszt betűket, nem hagy el ékezeteket, az „m” és „n” betűi könnyen és jól olvashatók, nem cserélhetők össze.

Gyors, de pontatlan munkát végez.

-          Gyorsan, nagy tempóban ír, itt-ott pontatlanságok figyelhetők meg. Előfordulhat, hogy az „m” és „n” betűit laposan írja. Esetleg „t” betűit nem húzza át.

A főnökösködő, irányító típus, aki valójában ugyanolyan alkalmazott, mint bárki más mellette.

-          „t” betűit magasan húzza át, esetleg nem is érinti (metszi) a törzsvonalat.

Lassan dolgozik, lassan is beszél, nehéz kivárni, amíg megcsinál valamit.

-         Írásának tempója és aláírása is lassú. (Ezt úgy tudod leellenőrizni, hogy utánozod az írását.)

Talán ezek a típusok a legjellemzőbbek egy munkakörelemzéskor. Ha kíváncsi vagy másik típus grafikai jegyére is, írd meg nekem az info@becklaura e-mail címemre és válaszolok neked.

Ha további grafológiai tudásra is szeretnél szert tenni, nézd végig a videóimat és iratkozz fel a hírlevelemre, hiszen egy ideje a videókat már csak a hírlevélre feliratkozók kapják meg. (Az első, megerősítő e-mailt és a többit is a PROMÓCIÓK mappába fogod megkapni!)

Vagy jelentkezz egy grafológiai tanfolyamra nálam.

Felkereshetsz és követhetsz a facebook oldalamon is, és itt a blogon is!

Ha több információt szeretnél megtudni a munkámról és rólam, javaslom látogass el a honlapomra!

 

Laura

A bejegyzés trackback címe:

https://becklaura.blog.hu/api/trackback/id/tr8312703597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.