Tényleg mindenki magából induljon ki?

2017. június 16. - BeckLaura

Munkám során és a hétköznapokban is rendszeresen találkozom azzal a problémával, hogy az emberek mást várnak el embertársuktól, mint amit kapnak. Ki a hibás egy ilyen szituációban? Van egyáltalán hibás?

A napokban egy nagyon jó barátnőm feltette nekem a kérdést:

"Te nem szoktál csalódni az emberekben? Én mostanában rengeteget ismerősömből kiábrándultam."

Erre azt feleltem neki, hogy nem. Mindenkitől azt várom, amit adni tud. Nem többet, de nem is kevesebbet. Ez persze nem jelenti azt, hogy olykor nem esik rosszul egy-egy mondat a másiktól. Pusztán annyiról van szó, hogy ilyenkor mindig megerősítenek abban, hogy ne felejtsem el, mit várhatok tőlük.

Nézzünk kicsit a dolgok mélyére ahhoz, hogy ezt a helyzetet megértsük kicsit.

Arra a következtetésre jutottam, hogy alapvetően 3 embertípus egyikébe tartozik mindenki, a gondolkodása szempontjából.

- analitikus, elemző

- globálisan gondolkodó

- mindent túlbonyolító

 Nézzük az első csoportba tartozókat:

 Írásuk szaggatott, sokszor emelik fel a tollat. Minden betűnél megállnak, esetleg betű közben is abbahagyják az írást. Leegyszerűsítve, nem tudnak folyékonyan írni, így nem tudnak folyékonyan gondolkodni sem. Nem látják át gördülékenyen, hogy melyik betű után mi következik. Állandó önkontrollra van szükségük.  Az ilyen típusú emberek szeretnek egy dolgot több szempontból is megvizsgálni, elemezgetni, általában mégsem találják a megoldást. Ők azok, akik nagyon pontosak és precízek tudnak lenni a munkájukban.

Második csoportba tartozók:

Írásuk gördülékeny. Ritkán, vagy alig emelik fel a tollat a papírról. Sokszor kapkodva írnak, betűt tévesztenek, vagy kihagynak áthúzásokat, olykor egész betűket. Ők nem foglalkoznak a részletekkel, őket az eredmény hajtja. Rendkívül hamar képesek egy-egy helyzetre megoldást találni korábbi ismereteik alapján, azonban sokszor türelmetlenek. Az ilyen típusú emberek kerüljék a papírmunkát, hiszen hibát hibára halmoznának. Inkább a tervezés, logikus következtetés, kreativitás területén mozogjanak. Jól be lehet őket vetni tárgyalásokon, megbeszéléseken is.

A harmadik csoportba tartozóknak talán a legnehezebb:

Honnan ismered fel azonnal az olyan személyeket, akik túlbonyolítanak mindent és annyira egyedi a látásmódjuk, hogy ahogy ők fogalmaznak „őket nem érti meg senki”, vagy „mindig csalódok az emberekben?” Írásképük annyira egyedi, hogy már-más olvashatatlan. Ők az örök meg nem értett, magányos farkasok.

Természetesen ebben a három kategóriában olykor összefonódások vannak, de sűrűn találkozom olyannal is, ahol nincs keveredés.

Mi a helyzet akkor, ha tegyük fel az elemző gondolkodású találkozik és összebarátkozik egy globális gondolkodású személlyel? Valljuk be, rendszerint idegesítik egymást. Hiszen mindketten a saját világukból, gondolkodásmódjukból indulnak ki és nem tudják megérteni a másikat. Pedig, ha belegondoltok, ők inkább erősíthetnék egymást, ha felismernék a köztük lévő különbséget, és jól (ki)használnák azt.

Képzeljétek el, hogy két elemző gondolkodású ember ül egy asztalnál, egy párkapcsolati problémát feszegetve. Remekül megértik egymást, csak éppen nem jutnak egyről a kettőre.

Soha ne magadból indulj ki! Sokan használják előszeretettel ezeket a kifejezéseket: „én az ő helyében…”, „én biztos nem így csináltam volna…”,  „ha kicsit gondolkodna, láthatná, hogy…”

Ugye ismerős szavak?

Korábbi cikkemben írtam azokról az emberekről, akik úgy lettek kódolva, hogy nem tudnak önállóan gondolkodni. Ők tipikusan beleesnek abba a hibába, hogy magukból indulnak ki. Kíváncsi vagy erre a cikkre? Itt elolvashatod!

Fel kell tenned két kérdést magadnak, ha valami zavar a másikban.

El tudod őt fogadni olyannak amilyen, vagy állandóan meg akarod magyarázni neki a saját nézőpontodat, olyanokat elvárva tőle, amire ő képtelen?

Mi a fontos? Az egód, vagy az, hogy eredményt érjetek el?

Végezetül még egy gondolat:

Almafától ne várj körtét! Ha mégis, magadat blokkolod!

Ha tetszett a cikk, kövess itt is, hogy rendszeresen értesülj a legújabb bejegyzéseimről.

 

Megtalálsz a honlapom és a facebook oldalamon is.

Javaslom iratkozz fel a hírlevelemre, ahol rendszeresen küldök grafológiai témájú videókat. (Az első, megerősítő e-mailt és a többit is a PROMÓCIÓK mappába fogod megkapni!)

 (kép forrása: pinterest)

Laura

A bejegyzés trackback címe:

https://becklaura.blog.hu/api/trackback/id/tr1312598385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.