Önismeret fejlesztése a pályaválasztáshoz
2017. szeptember 20. írta: BeckLaura

Önismeret fejlesztése a pályaválasztáshoz

A pályaválasztással kapcsolatos korábbi cikkeimben arról beszéltem, hogyan érdemes gondolkodni a továbbtanulásról.

Most egy kis konkrét segítséget szeretnék a kezetekbe adni, az önismeretetek fejlesztéséhez.

A következőkben általatok is könnyen felismerhető grafikai jegyeket fogok bemutatni, a hozzá tartozó tulajdonsággal együtt.

Kezdjük az alapoknál.

1.       A gondolkodásmódod megvizsgálásával.

Két fajta gondolkodásmódot szoktam elkülöníteni egymástól. Alapvetően van elemző és globálisan gondolkodó ember.

Az elemző típust nagyon könnyű felismerni, hiszen a TOLLÁT NAGYON GYAKRAN, AKÁR BETŰNKÉNT EMELI FEL.

Ha ebbe a típusba tartozol akkor:

-          ügyes lennél pl a papírmunkában, könyvelésben, elemzésben, stb, hiszen képes vagy az aprólékos munkára, a dolgok pontos diagnosztizálására.

-          gyengeséged viszont a távlati tervezés, a szervezőkészség, a nagy ívekben való gondolkodás, az előre tervezés, a jó és logikus átlátó képesség.

A globális gondolkodással rendelkezők azonban KÉPESEK EGYBEÍRNI A SZAVAKAT, A SZÓ HOSSZÁTÓL FÜGGŐEN AKÁR  PUSZTÁN 1-2 TOLLFELEMELÉSSEL.

Ha ebbe a típusba tartozol akkor:

-          ügyes lennél pl. a marketing, a reklám területén, minden olyan munkában, ahol távlatokban és logikusan kell gondolkodni. Képes lennél összehangolni egyszerre akár több dolgot is a munkahelyeden.

-          gyengeséged viszont a pontosság, az aprólékosság, az adminisztráció és előfordulhat, hogy olyakor türelmetlen vagy.            

2.       Nézzük a habitusodat.

Ha  inkább lassabban beszélsz, illetve megfontoltabban gondolkodsz, akkor AZ ÍRÁSOD TEMPÓJA IS LASSABB LESZ.

Ha ebbe a típusba tartozol akkor:

-          előnyben részesíted az időbeosztást, a jól megfontolt lépéseket, észjárásod követhető, emellett kerülöd a stresszt.

-          az egy helyben végezhető, stabil munkát részesíted előnyben, ahol meg van mindennek a határideje és a jól bevált módja, szokásrendszere.

Ha gondolkodásod gyors és hajlamos vagy gyorsan ledarálni a mondandódat, akkor AZ ÍRÁSOD TEMPÓJA IS GYORS LESZ.

Ha ebbe a típusba tartozol, akkor:

-          előfordulhat, hogy nem mindenki tudja követni a logikiádat, vagy a mondandódat, előfordulhat, hogy kapkodva szeretnél megoldani egy-egy feladatot, nem erősséged a türelem, nem szeretsz egy helyben lenni.

-          nehezedre esne az állandóság, az ülő munka, inkább a nyüzsgést kedveled és a gyors megoldásokat.

A következő cikkemben arról beszélek majd, hogy

-          honnan tudhatod, hogy alkalmas leszel-e vezetőnek?

-          mivel vagy motiválható?

-          befolyásolható vagy-e?

 

Amennyiben úgy érzed, hogy nem tiszta a célod a jövődet illetően, keress fel bátran, szívesen válaszolok bármilyen kérdésedre. Amennyiben pályaválasztási tanácsadást szeretnél kérni tőlem, a honlapon is megteheted, vagy írj üzenetet a facebook oldalamra.

Szeretnéd rendszeresen olvasni és hallgatni a gondolataimat? Iratkozz fel a hírlevelemre, ahol grafológiáról szóló videókat kapsz majd tőlem. Néhány videó nyilvános, nézd meg nyugodtan, milyen jellegű anyagokat kapsz majd. (A feliratkozás megerősítéséről és a későbbiekben is mindent a PROMÓCIÓKNÁL fogsz megtalálni az e-mail fiókodban.)

Amennyiben mindenre kíváncsi vagy amivel foglalkozom, látogass el a honlapomra!

Remélem hamarosan a Te írásodat is láthatom. ;)

Laura

 

 

 

  

A bejegyzés trackback címe:

https://becklaura.blog.hu/api/trackback/id/tr2512880744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása